Elállási tájékoztató
Online vitarendezés
2022.03.16.
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán a makói Váll-Ker Kft. új, mintegy 5300 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokának alapkövét. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a beszédében úgy fogalmazott: a 250 új munkahelyet teremtő makói vállalkozás is jól mutatja, hogy a válság idején is érdemes fejleszteni. Az államtitkár hozzátette: a 3 milliárd 31 millió forintos beruházás költségének a felét az állam biztosította. Farkas Éva Erzsébet polgármester a köszöntőjében kitért arra, hogy az ilyen jellegű fejlesztések azért is nagyon fontosak a város számára, mert növelik a megtartó erejét. Nagy Mihály, a cég igazgatója kifejtette: az új csarnokban a legmodernebb technológiák segítik a gyártást és a tervek szerint évente itt 30 ezer darab új kandallót tudnak majd készíteni.
(Forrás: https://radio7.hu/letettek-mako-uj-uzemcsarnokanak-az-alapkovet)